Hó+virágok

“Örvendj a hóvirágnak, az ibolyának és a búzavirágnak. Az erdő csöndjének. Ha egyedül vagy: annak, hogy egyedül lehetsz. Ha nem vagy egyedül: annak, hogy nem kell egyedül légy.

Vágyódj arra, amit a holnap hoz, és örvendj annak, ami ma van.”

Wass Albert gondolatai voltak a fentiek. Így tél vége felé, – ahogy “haladunk a téli depresszióból a tavaszi fáradtság felé” ezek pedig Feri atya örökbecsű gondolatai- nehéz inspirációt találni, de nem lehetetlen. Ezekre a napokra találták ki, ezeket a verseket és idézeteket. Már érezni a levegőben a változást, a természet is feléledt, nálunk egész pontosan egy hete, a köd és havazás ellenére.
A tavasz megjelenését, a jó idő közeledtét, mi is jelezhetné, ha nem az éppen nyíló hóvirág.  Tiszta, fehér szirmaival vidámságot és reményt, csempészett/csempész a szürke tél végi napokba. De a keresztény kultúrában is találkozhatunk vele. A legenda szerint, a Paradicsomból kiűzött emberpárt vigasztalta látványával- így lett belőle a remény szimbóluma. 2005-től védett növény Magyarországon. Ausztriában nem az, de csak annyit lehet szedni, amit két újjal össze tudsz fogni.
Hó+virágok            Hó+virágok
Igazán mesés látvány, ez az első év, hogy közelről is megszemlélhetjük, hogy bújik ki napról napra. Ahogy az lenni szokott, megpróbáljuk becsempészni a hétköznapokba is.
92de27e9d2bdfe8fd4d2a035d5eecfcf
Legyen az egy asztaldísz.
Hó+virágok
Filcfigura
Hó+virágok
De papírból is készülhet.
Hó+virágok
A divatvilág is felfedezte.
Zelk Zoltán pedig így ír róla:
Tél eleje, tél közepe:
havas a hegyek teteje,
sehol egy árva virág-
zúzmarás a fán az ág.
Ám télúton egy reggelen,
csoda történik a hegyen:
kibújik a hóvirág
s megrezzen a fán az ág.
Öröm rezzen ágról ágra:
itt a tavasz nemsokára,
kizöldülnek mind a fák-
Isten hozott, hóvirág!
Amíg a március megérkezik, nézegessétek őket:
A képek forrása: Pinterest

 

 

Reklámok

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s